Az év végéig befejeződik az Alpannónia Projekt

A turisztikai célú beruházással a bakancsos turisták fellegvára lehet Kőszeg, a környék települései, és a kőszegi hegység –írja a város havilapja. Egyik kiemelt beruházás a Szent Korona őrzési helyének megújítása, ezzel kapcsolatban várhatón áprilisban kiírják a közbeszerzési pályázatot. A turisztikai beruházások része a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont ligetes parkja, amely bőséges teret nyújt az Alpannonia turistaút kőszegi csomópontjának megvalósításához. Itt alakítanak ki rendezvényteret, információs pontot, tanösvényt, piknikparkot, játszóteret, és a turistáknak pihenőhelyet. Ugyancsak megépül a Hármas-pad pihenőhely, a Királyvölgyi sétaút, a Szultán-tetőn a Szulejmán kilátó, a Kálvária stációk mellett a sétaút és a rendezvénytér.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek