A rábaközi tallér tájegységi karakterének minél jobb kihangsúlyozása érdekében felhívást és ötletpályázatot hirdetett a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület. A tájegység helyi pénze - hasonlóan a forinthoz - 500, 1.000, 2.000, 5.000, 10.000 és 20.000 talléros címletekben kerül majd forgalomba idén. A szervezet elnöksége március 25-én hozott döntést a végső arculati elemekről. A döntés értelmében a pénzhelyettesítő utalvány egyik oldalán személyek, a másik felén pedig a Rábaköz egyéb értékei lesznek láthatóak. A rábaközi tallér arculati elemeinek megjelenítésében a tájegység helytörténetére, kultúrájára kívántak építeni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!