Európai uniós forrásból felújítják a hegyi utakat, pihenőházat építenek a turisták részére, valamint információs táblákat helyeznek el. Rendbe hozzák a Szentkút-forrást és annak környezetét is, amelynek a magyarlaki idősek gyógyító erőt tulajdonítanak. A pihenő házat várhatóan május 22-én adják át, amelyben árnyékos terasz, vizesblokk és a pinceszinten egy 25 m2-es zárt közösségi helyiség nyújt kikapcsolódást, felfrissülést a megfáradt turistáknak. Az épületben egy vinotékát is kialakítanak, amely a szőlőhegyi gazdák borait sorakoztatja fel. A borturizmus mellett a bakancsos és vallási turizmust is erősítené Magyarlak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!