A tavaszi ellenőrzések során elsősorban a húsvéti ünnepekhez kapcsolódó termékeket vizsgálják a Vas Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség munkatársai. Kiemelten ellenőrzik, hogy a boltokban feltüntetik-e az árakat és megfelelnek-e az akciók a szabályoknak. A múlt héten kezdődött ellenőrzés során vizsgálják az élelmiszerek minőségét is a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal munkatársai. Az összehangolt akció célja, hogy az ünnepi asztalokon minél kevesebb olyan élelmiszer legyen, amely gondot okozhat a fogyasztóknak. A Fogyasztóvédelmi Hatóság elsősorban a vásárlókat megtévesztő, tisztességtelen kereskedelmi magatartást vizsgálja - mondta el a Nyugatnak Szilágyi Ildikó, a Vas Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!