Nőművészek Vas megyében

És ha igen, akkor van különbség férfinéző és nőnéző között is? Azaz másképp látunk, értelmezünk, műélvezünk, ha nők vagyunk és nem férfiak? Ez utóbbival kapcsolatban Platón, a nagy görög filosz azt tartotta, jobb lehet nőnek lenni, már ami az élvezetet illeti.

A cím persze szerényebb annál, mint amilyen provokatív erő rejlik a nőművészet megnevezésben. Hiszen "csak" nőművészeket hirdet, ami első olvasatban nem jelent többet, mint, hogy a művek alkotói nők. Van ilyen. Még ha kevesebben is vannak e pályán, mint a férfiak.
Azt persze érdekes lenne megvizsgálni, vajon miért. Alkatilag állna tőlük távol a múzsák világa? Aligha, hiszen ők is csak nők voltak. Netán az önkifejezés/teremtés vágya - amit sokak szerint kiélhetnek a gyermekszülésben - működne másképp náluk? És ha már kettéosztottuk a világot nőkre és férfiakra, akkor mit kezdjünk azokkal, akik számára szűk ez a felosztás. A nőies férfiakkal és a férfias nőkkel, vagy a magukat hol keménykezű, kíméletlen (férfias?) főnöknek, máskor pedig kedves és odaadó (női?) szeretőnek megtapasztalókkal.

Lehet, hogy szerencsésebb lenne azt kérdezni, miféle szerepet jelent nőnek/férfinak lenni. Hogy mit jelent, ha bizonyos társadalmilag rögzített minták, elvárások és megnyilvánulások formálják ki bennünk női-férfi szerepeinket.

Abból, mert valaki nő és művész, még egyáltalán nem következik, hogy a női szerephez tapadó problémák különösebben érdekelnék, hogy művészetét az ezekre történő tudatos reflexió határozná meg.
Pedig a művészeti közbeszédben mára már teljesen elfogadottá vált nőművészet megnevezés éppen egy társadalmi érzékenységet és kritikai magatartást hordozó, erősen szociális beállítottságú művészet neve. Éppen azzal az idealizált nőképpel szemben kritikus, amely csak sztereotípiákban, nőinek titulált tulajdonságokban tudja elgondolni a nőként való létet. A nőművészeti kiállítások provokatív ereje abban rejlik, hogy kíméletlenül szembesítenek ezekkel a társadalmilag rögzített sémákkal. A nőművészet a feminista törekvésekkel összhangban, annak belátásaiból táplálkozva kelt életre. Több tehát, mint az a puszta tény, hogy a művek alkotói mind, mind nők.

A képtárbeli kiállítás esetében ezen kívül még Vas megyeiek is, de ez sajnos nem elég ahhoz, hogy a kiállított műveknek közük legyen egymáshoz. Hogy magányukban ne csak minket, látogatókat szólítsanak meg, hanem egymással is szót értsenek. Az tehát, hogy élnek errefelé nők, akik művészek, örömteli, hogy műveket alkotnak és nem is rosszul, szintén. Az azonban már kevésbé az, hogy a kiállított munkák így együtt nem szólnak semmiről. Hacsak arról nem, lám, egy nő is képes művészetet létrehozni. Ez pedig ma már kevés.

Szerencsére vannak kiváló és figyelemreméltó munkák a kiállítottak között. Olyanok, amelyek már kiforrott alkotók elismert munkái és olyanok is, amelyek még a kísérletezés, a keresés stádiumában vannak. Fiatalok és idősebbek, ismertek és kevésbé ismertek. Sokfélék. Tehetségesek és kevésbé azok. Mint az emberek, a művészek általában. Érdemes tehát találkozni velük.

És még valami: vigyük magunkkal játékos kedvű barátainkat is, de ne áruljuk el, ki a művész. Aztán tegyük fel nekik azt a kérdést, vajon női vagy férfikezek munkáját dicsérhetjük-e a látottakban. És figyeljük meg eközben döbbent arckifejezését.

A kiállítás megtekinthető november 17-ig a Szombathelyi Képtárban.