A már 3 éve hagyományosan megrendezésre kerülő anyáknapi versmondó versenyre három korosztályban várják a gyerekeket. A zsűri között helyt kap többek között Bősze Éva Kőszegen élő költőnő és Gerencsér Ildikó a Várszínház igazgatója is. A gyerekeknek egyetlen megkötésnek kell eleget tenniük, olyan verset kell elmondani majd, amely az édesanyákról, édesanyáknak szólnak – mondta el Kissné Rentkó Zsuzsanna a kőszegi gyermek könyvtár munkatársa.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!