Cserbenhagyót keresnek a rendőrök

Április 13-án, reggel hét órakor Szombathelyen, a Selyemrét és a Vámház utca közti útszakaszon egy fehér kombi autó haladt a Zanati út irányába. A kereszteződéshez érve nem adott elsőbbséget a Zanati úti kerékpárúton szabályosan közlekedő kerékpárosnak, aki félrekapta a kormányt és az egyik közlekedési táblának ütközött. A baleset következtében a kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett, az ismeretlen autó megállás nélkül elhajtott a helyszínről.

A rendőrség kéri, hogy akinek a balesettel, az okozó autóval vagy annak vezetőjével kapcsolatban információi vannak, a körülmények tisztázása érdekében hívja a 107-es segélyhívót, vagy a 521-037-es telefonszámot, illetőleg a 06-30/9869-257-es mobilszámot.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek