A Körmendi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya cserbenhagyás miatt nyomozását folytat . A baleset május 1-én 17.55 órakor történt a 76-os számú főúton Katafa térségénél, mikor egy ismeretlen rendszámú BMW 3-as Combi típusú, fekete színű személygépkocsi az úttest jobb szélén várakozó jármű kikerülését hajtotta végre. Eközben az ismeretlen rendszámú BMW előzését már megkezdte egy másik, Renault típusú gépjármű. A Renault vezetője annak érdekében, hogy az ütközést elkerülje, balra kormányozott és vészfékezett. Ennek következtében a sofőr elvesztette uralmát a járműve felett, és a menetiránya szerinti jobb oldali útárokba sodródott. A BMW vezetője Katafa irányába magállás nélkül továbbhajtott. A hatóság szemtanúk jelentkezését várja a 94/592-630-as vagy a 107-es telefonszámon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!