Nem engedtek haza csaknem 70 dolgozót az egyik szombathelyi elektronikai cégtől, mert eltűnt egy tonna réz – számol be a TV2 Tények című műsora. A milliós lopással 3 dolgozót gyanúsít a rendőrség. Miután észrevették a lopást, a műszak végén a dolgozókat nem engedték haza azért, hogy meghallgathassák őket: mit tudnak a lopásról. Voltak, akik hajnali háromig odabenn voltak. Arról, hogy törvényesen tartották-e bent a dolgozókat, a munkaidő lejárta után, eltérnek az álláspontok. Egy ügyvéd szerint csak bizonyos feltételek mellett lehet bent tartani a dolgozókat. A cégnél viszont azt mondják: aki akart elmehetett, senkit nem kényszerítettek. A meghallgatás során több dolgozóról kiderült, hogy benne volt a rézlopásban. Őket a cég azonnal elbocsátotta. A Tények információi szerint még tovább zajlik a nyomozás, ugyanis az ügyben érintettek külsős sofőrök is, akik a telephelyről elvitték a lopott árut.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!