A sofőr, miután elgázolta a 17 éves fiatalt a Március 15.-e térnél kialakított körforgalomban, visszatolatott, kikerülte a fiút és elhajtott. De az arra járó gyalogosok, akik a baleset szemtanúi voltak sem mentek oda hozzá. A tv2-nek a fiú elmondta, hogy a zebra közepén járt, amikor egyszer csak az autó elütötte, ő felcsapódott a motorháztetőre, majd onnan a földre esett. Bár nem lett komolyabb sérülése, de a sofőr annyit sem kérdezett meg, hogy jól van-e, segítségnyújtás nélkül továbbment. Emiatt a rendőrség keresi a járművet és annak vezetőjét, amiről egyelőre csak annyit tudnak, hogy egy kék színű személyautó. Emellett kérik a szemtanúk jelentkezését is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!