Czinzek Miklós 1977-től 1989-ig volt Szombathely városi tanácselnöke. Reformer politikusnak tartották, vezetése alatt érzékelhetően fejlődött a város. Az ő idejében épült például a jelenlegi polgármesteri hivatal, amelyre – a párt rosszallása ellenére – a Városháza felirat került ki. A 80-as években jelentősen bővültek a város kapcsolatai Ausztriával, sokak szerint Czinzek Miklós volt a háború utáni első polgármestere Szombathelynek.
Tanácselnöki posztjáról 1989-ben távozott, utóda, Elek Tibor Pro Urbe-díjat adott át Czinzek Miklósnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.