Újabb pofon az Alkotmánybíróságnak

Paczolay Péter alkotmánybírósági elnök hároméves mandátuma július elején jár le, utódját pedig a még hatályos jogszabályok szerint a testület tagjai választják meg saját maguk közül, titkos szavazással. A Lázár János és Balsai István képviselők által benyújtott alkotmánymódosító javaslat viszont elveszi az alkotmánybíróktól az utolsó választás lehetőségét is: a taláros testület vezetőjét az alkotmánybírók közül az Országgyűlés választja meg kétharmados többséggel, mandátuma pedig alkotmánybírói megbízatása végéig szól. A két képviselő azért ajánlja elfogadásra javaslatát, mert indokolásuk szerint „a jogértelmezési viták elkerülés érdekében az átmenet pontos meghatározása szükséges” - írja a FigyelőNet.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek