Agyhártyagyulladás elleni védőoltási kampány: Vasban is

Megkezdődött az agyhártyagyulladás elleni védőoltási kampány szervezése Vas megyében. A járványos agyhártyagyulladás Magyarországon nem tartozik a gyakori fertőző betegségek közé, az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint azonban 2010/2011-ben nőtt a fertőzöttek száma és Vas megyében volt a legmagasabb, ez nyolc megbetegedést jelent. A Vas megyei nyolc eset mindegyikét a "C" csoportba tartozó baktérium okozta, amely védőoltással megelőzhető. Mivel márciusban a megye más területein is újabb megbetegedések fordultak elő a középfokú oktatási intézményben tanuló diákok között, ezért az Országos Tisztifőorvosi Hivatal sürgősségi közbeszerzési eljárás keretében 14 ezer adag oltóanyagot szerzett be, hogy a megyében élő 14-18 éves korosztály beoltsa.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek