Kevesebb a véradó, de több a baleset nyáron

Bár egyelőre nincs vérhiány Vas megyében, a szakemberek mégis kérik, hogy minél többen adjanak vért a nyári időszakban is az emberek. Ilyenkor ugyanis jellemzően több baleset történik, a szabadságolások miatt azonban kevesebben keresik fel a véradó pontokat, így könnyen kialakulhat vérhiány. A fesztiválokat is megcélozzák a szakemberek a nyári időszakban, hogy vérhez jussanak. A többnapos rendezvények mindig sikerrel zárulnak, a fiatalok ugyanis szívesen adnak vért. A Vas Megyei Vöröskereszt igazgatója Kenedli Csilla is felhívta a figyelmet, hogy akinek lehetősége van, keresse fel a rendezvényhez kötött véradó pontokat.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek