2020-ig megépülhet a gyorsforgalmi út Szombathely és Bonyhád között

Az úthálózat-fejlesztési terv szerint 2020-ig épülnek meg az M9-es gyorsforgalmi út Szombathely és Bonyhád közötti szakaszai – mondta a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. projektirodájának vezetője az M9 Térségi Fejlesztési Tanács ülésén, csütörtökön, Szekszárdon. Bodó Imre arról számolt be a tanács tagjainak, hogy a 2027-ig szóló fejlesztési tervben a Bonyhád és Szekszárd közötti szakasz az utolsó lépcsőben valósulna meg. Hozzátette: a kormány még nem fogadta el a tervet.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek