Sikeresen zárult az MMIK 100 milliós pályázata

2009-ben a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ 100 millió forintos támogatásban részesült az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatán VASI MÍVES TANODA címmel. A 18 hónapon átívelő programban a kompetencia, készség, képességfejlesztés alapelemét a tehetséggondozás jelentette. Az órákon 678-an vettek részt a gyermek és ifjúsági korosztályból, 597- en pedig a hátrányos helyzetű célcsoportokból. A fejlesztő programok nagy segítséget jelentettek a nagycsaládos, egyszülős családban élő roma fiatalok, felnőttek életében is. A Tanoda öt szervezettel működött együtt: a szombathelyi Margaréta Óvodával, a Paragvári Utcai Általános Iskolával, a Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskolával, a jánosházi Batthyány Lajos Általános Művelődési Központtal és a jánosházi önkormányzattal.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek