Szombathelyi Osztrák-Magyar Nyári Egyetem

Immár nyolcadszor szervez közös nyári egyetemet a Bécsi Egyetem Európai Összehasonlító Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete és a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ Uralisztikai Tanszéke. Július 3. és 22-e között, osztrák illetve magyar egyetemi és főiskolai hallgató tanul Szombathelyen. A nyári egyetemen 24 osztrák hallgató napi négy órás intenzív magyar, 24 magyar hallgató pedig intenzív német nyelvtanfolyamon vesz részt. A kurzus oktatói maguk is kétnyelvűek. A nyelvoktatás mellett délutánonként osztrák valamint magyar kultúrtörténeti tematikájú előadásokon, közös kirándulásokon, filmvetítéseken, szabadidős programokon vesznek részt a hallgatók. Az előadások és a kirándulások a kelet-ausztriai és a nyugat-magyarországi régióhoz kapcsolódnak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek