Még kér negyedórát a bemutató után, hogy kissé lecsillapodjon. Gyanútlanul azt gondolom ez csak a lámpaláz, de mint később kiderül a színfalak mögötti idegesség oka inkább a modellek hozzáállása. Sebaj, negyedóra múlva már tényleg jön és a színpadra telepedve mesél.
Mint megtudom tőle a szokásos utat járta be: a vidéki lány érettségi után felmegy a fővárosba. Először elvégzett egy kétéves dekoratőr és kirakatrendező iskolát, majd bevállalt egy év ausztriai munkát, a szakmában maradva persze.
Aztán a nagy álomnak újra lendületet adva, másodszori próbálkozásra felvették az Iparművészeti Főiskola ruhatervező szakára. Utolsó éves korában megkapja a Kereskedelmi Kuratóriumtól Az év legjobb divattervezője díjat, de már évekkel előbb szerepel bemutatókon, Budapesten, Párizsban, Vilniusban, illetve csoportos kiállításokon.
Nem sokkal ezután belekerül a Sky-film csapatába, melynek vezetője az a Herendi Gábor, aki később a Valami Amerika rendezője. Mikor meséli ezt a belekerülést, a sajnos szót használja, rákérdezek hát, miért sajnos? Szerinte reklámfilmek stylistjának, jelmeztervezőjének lenni nem könnyű, nagyfokú rugalmasságot, türelmet és gyorsaságot igényel. Ráadásul a média világa nagyon genya. Folyamatosak a fúrások, mindenki harcol a jobb pozícióért. Őt is érik állandóan ilyen jellegű támadások, de megedződött, gyakran úgy is érzi, hogy inkább üzletasszony, mint iparművész.
Jelenleg van egy raktára, ahol a kollekcióját tartja. Innen bármikor gyorsan leakaszthat ruhákat, ha munkára hívják. Így volt ez a Showroom esetében is, ahova nem sokkal a produkció előtt kapta a meghívást. Aki ott volt a show-n, annak minden bizonnyal feltűnt, hogy Ibolya minden színhez és anyaghoz bátran hozzá mer nyúlni. A műanyag nála ugyanúgy szerepel, mint a lágyesésű selyem, a pinktől és a pasztellszínektől sem ódzkodik. Nekem leginkább ez tűnt fel a ruhái láttán, s mikor erre rákérdezek, felvilágosít: ő épp ezért szeretett volna és szeretne is mindig jelmeztervező lenni, nem pedig a divatbemutatókra dolgozni, mert akkor szinte nincsenek korlátok, a lehető legegyedibb kreációkat hozhatja ki magából, akár abszurdakat is.
Megkérdezvén, hogy is érzi magát, bár nem mosolyogva (talán csak a fáradtság az oka), de mindenképp optimistán azt feleli: ő mindig is tudta, hogy jelmeztervező akar lenni, és boldog lehet, hogy ezt véghez vitte. Szerinte jó úton jár, azt csinálja, amit szeret, ráadásul elismerik, hisz sok a munkája, mindenfelé hívják. Továbbra is ezt akarja csinálni, ha lehet még jobban. Összességében nagyon jól érzi magát a bőrében.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
