Vita a karneváli kártyás fizetésről

Rendkívüli kuratóriumi ülésen folytatódott a karneváli kártyacsata. Mint arról már korábban beszámoltunk az idei Savaria Történelmi Karneválon a rendezők bevezetik a kártyával történő fizetést. Az elképzelés nem nyerte el a karneválon résztvevő kézművesek tetszését. Oly mértékben erős volt bennük az ellenállás, hogy érdekvédelmi szervezetet hoztak létre Kézműves Összefogás néven és 160 kézműves közül közel 140 visszamondta a vásáron való részvételét. Az iparosok ellenállására reagálva Mérei Tamás, a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány kuratóriumának elnöke rendkívüli kuratóriumi ülést hívott össze, melyen döntöttek arról, hogy csökkentik a helypénz valamint a jutalék mértékét.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek