Nevelőszülőket keresnek az SOS gyermekfaluba. Új képzés indul megyénkben, melyben hivatásos nevelőszülőket keresnek az SOS gyermekfaluba. A képzés költségeit - mintegy nyolcvan ezer forintot - a gyermekfalu állja, csupán az utazás és a könyvek költségeit kell a jelölteknek állniuk - mondta el rádiónknak Szilágyi Imre az SOS gyermekfalu vezetője. Hagyományos és nem hivatásos nevelőszülőket is keresnek, de mint azt a szakember elmondta, ennek nagyon komoly feltételei vannak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!