Ezt kezdeményezte Tibola Imre nagyprépost, aki 1951-ben kispapként szemtanúja volt a szobor eltávolításának az akkor még Köztársaság térről. A terv megvalósításához aláírásokat gyűjtenek a város templomaiban, plébániáin - tájékoztatott Tibola Imre, aki elmondta, hogy a pestisjárvány legyőzésének emlékére emelt Szentháromság szobrok az ország több pontján adják nevüket a települések központi tereinek, ezért remélhetőleg az őszi önkormányzati döntés után Szombathely is ezen városok közé tartozik majd.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!