A felújítás több mint 2 milliárd forintba került, melyből a legtöbbet az egyebek között szaunával, gyermekfoglalkoztatóval és élménycsúszdával felszerelt többfunkciós épületre költötték. Szanyi Krisztián, értékesítési igazgató felhívta a figyelmet, hogy heti két alkalommal, kedden és csütörtökön reggel csoportos fürdőlátogatást szerveznek, ahol az előre jelentkezettek megtekinthetik az újdonságokat az újdonságokat, valamint elmondta, hogy a kialakított új bejáratnak köszönhetően a vendégek választhatnak a szolgáltatások közül.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!