A kullancsok télig tartó "nagy őszi rajzása" már a héten megkezdődött, miután a kánikula véget ért, a meteorológiai előrejelzés szerint pedig a nyár során már nem nagyon lesz 25 foknál melegebb - mondta Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke szerdán. A kullancsszakértő kifejtette: a kullancsok a napfény, a szárazság elől elmenekülnek. Párás időben viszont, amikor nem tűz a nap előjönnek. A kullancsok szempontjából fokozottan veszélyes területnek számít Vas, Zala, Somogy, Győr-Moson-Sopron és Nógrád megye, a Balaton-felvidék, valamin Budapest és annak agglomerációja. Ennek kapcsán kiemelte: a kullancsok mára "urbanizálódtak", így az erdők, mezők mellett a falvak, városok kertjeiben, parkjaiban ugyanúgy lehet találkozni a rovarokkal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!