Vasárnap a napsütés mellett erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és elsősorban északon többfelé várható zápor, zivatar - néhol felhőszakadás és jégeső is lehet. A délnyugati, majd az északnyugati szél megerősödik, a Dunántúlon helyenként, illetve zivatarok környezetében viharossá fokozódik. Reggel 15, délután 31 fok körül alakulhat a hőmérséklet a köpönyeg.hu előrejelzése szerint.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!