A karnevál idején is lesznek forgalomkorlátozások

A szombathelyi Petőfi utcában gázvezeték felújítás miatt jelenleg négy sávból csak kettőn közlekedhetnek az autósok, és ezek a forgalmi rend változások valószínűleg szeptember végéig maradnak is. Az Égáznál megtudtuk, hogy még tárgyalnak a karnevál időszakáról, de útlezárásokra továbbra is számítani kell. A cég számára az ünnepi forgalomnál lényegesebb volt, hogy a fűtésszezon kezdetéig be tudják fejezni az elöregedett acélvezetékek cseréjét. A 11-es Huszár úton egy leszakadt szennyvízvezeték miatt dolgoznak - tájékoztatott a Vasi Víz Zrt. A rossz állapotú vezeték nem bírta az út buszforgalmát, ezért szakadhatott le egy részen. A munkálatokkal pár napon belül végeznek, de még idén kicserélnek minden szennyvízcsatornát a teljes útszakaszon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek