Az arcán, a nyakán és a mellkasán vérző, erősen ittasnak tűnt sérültet a mentők nem tudták ellátni, mert a férfi nem volt hajlandó elmozdulni a vicsorgó állat mellől, amely ekkor már gazdáját védte az idegenekkel szemben - ismertette Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A kiérkező rendőrök végül gázspray-vel fújták le az állatot, hogy a sérültet elláthassák. - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel. A férfit a mentők kórházba szállították, a németjuhászt a tulajdonos hozzátartozójára bízták, és állatorvosi megfigyelés alá helyezték. Az eddig meghallgatott tanúk elmondása szerint az állat már korábban is agresszívan viselkedett, több embert megharapott, eddig azonban senki sem fordult a hatósághoz - mondta a százados. A jelenlegi adatok alapján az állatnak a kötelező védőoltásokat sem adatták be, ezért a rendőrség állatbetegség elleni védekezés elmulasztása miatt szabálysértési eljárást kezdeményezett a tulajdonossal szemben. Fülöp Gergely megjegyezte: a mentők nem először kértek rendőri segítséget a férfi kórházba szállításához.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!