Korszerűsítik a 88-as főutat a tervek szerint Sárvár és Vát között. Jelenleg a beruházás előkészítése folyik, amire összesen több mint 75 millió forint áll rendelkezésre, nagyrészt az Európai Unió jóvoltából. A korszerűsítés révén gyorsabb és biztonságosabb lesz a közlekedés a nagy forgalmú főúton. Erre azonban még legalább egy évet várni kell, hiszen a kivitelezés megkezdéséhez szükséges dokumentumok közül eddig a környezeti hatástanulmány, az örökségvédelmi hatástanulmány, az engedélyezési tervdokumentáció, a kiviteli terv és a jogerős építési engedély áll rendelkezésre. A tervek szerint az előkészítő fázis 2012 tavaszán zárul.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!