Telítettek a szállások a karneválra

A nagyobb hotelekben már nincs hely, és a kisebb szállásokon is már csak akkor tudnak foglalást fogadni, ha valaki lemond egy szobát. A Szombathelyi Tourinform Iroda folyamatosan tartja a kapcsolatot a szállásadókkal. Már három héttel ezelőtt e-mailen érdeklődtek a foglaltsági mutatókról, és a visszajelzések alapján egy hírlevelet állítottak össze, amit az ország közel 150 Tourinform Irodájához eljuttattak. Jelen pillanatban az érdeklődőknek kollégiumi elhelyezést tudnak ajánlani a Tourinform irodákban. Minden évben a karnevál jelenti a csúcsidőszakot a városi szálláshelyeknél, ráadásul idén erre a hétvégére esik a birkózó kadett-világbajnokság is, és az ide érkező sportolók már januárban lefoglalták a helyeket.A Savaria Egyetemi Központ kollégiumaiban még van hely, és lehet szobát foglalni a PTE Egészségtudományi Kar kollégiumában is. A Jókai utcai épület tetőterében még néhány szoba kiadó.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek