Megtalálták a Rábába fulladt fiú holttestét

Megtalálták vasárnap annak a 15 éves győri fiúnak a holttestét, aki kedden tűnt el a Rábában Rábapatonánál - közölte a rendőrség az MTI-vel. A felső-dunai vízi polgárőrök civilekkel és a likócsi polgárőrökkel nyolc hajóval húsznál többen keresték vasárnap a fiút a folyóban a család kérésére. Holttestére a rábapatonai gátőrház közelében találtak rá - mondta Perjési Frigyes, a Felső-dunai Vízi Polgárőrség vezetője az MTI érdeklődésére. A szerencsétlenül járt fiú a barátaival és két felnőttel a Vas megyei Nickről evezett le kedden a folyón. A rábapatonai híd közelében megálltak fürödni. A fiú, amikor már mászott volna ki a vízből a parti stégre, hirtelen elmerült. A rendőrség és a katasztrófavédelem mellett búvárok is keresték a tragédia napján, de nem jártak sikerrel.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek