Tíz éves a Ma’mint’Ti sárvári színjátszó társulat

Az idei nyáron is számos alkalommal láthatták a turisták és helyi közönség és a Ma’mint’Ti sárvári színjátszó csoport előadásait városszerte. Schimmer Roberta tanítványai immár tizedik éve készülnek lelkesen, hogy szórakoztassák a közönséget. A kezdetekkor egy előadás, a Pomádé király új ruhája adta az ötletet, hogy érdemes lenne alaposabban is foglalkozni a színjátszással, és a csoport már tíz éve működik. A várostól rendszeres támogatást kapnak, de szeretnének tovább fejlődni. A társulat vezetője szerint az lenne az igazi előrelépés, ha saját felszereléssel és technikával rendelkezne a csoport, hiszen az egy-egy év alatt gyűjtött pénzből mindig a következő év felszereléseit kell beszerezniük.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek