Nagy erőkkel készült a rendőrség a Savaria Karneválra

A programsorozat ideje alatt több száz rendőr vigyáz a rendre a karneváli helyszíneken, ezen kívül a zsebtolvajok kiszűrésének és a bűncselekmények megakadályozásának érdekében további civil ruhás nyomozók is részt vesznek a munkában. A hétköznapokon megszokott szolgálatnak a 3-4 szerese lehet ezekben a napokban a városban. A rendőrség munkáját a polgárőrség tagjai, illetve a közterület munkatárai is segítik. Leibinger Eszter sajtóreferenstől megtudtuk: ma és holnap az osztrák kollégákkal együtt biztosítják a rendet, akik szükség esetén a német ajkú turistáknak is segítséget tudnak nyújtani.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek