A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, mint minden évben, az idén szeptemberben is reggelente háromnegyed 7 és háromnegyed 8 közötti időszakban, illetve tanítás után kiemelt rendőri jelenlét biztosításával járul hozzá a zebrán történő zavartalan közlekedéshez azon iskolák környékén, ahol ez indokolt. Így rendőri jelenlétre lehet számítani többek között a Thököly, Aréna, Bejczy utcák környékén, a Hollán Ernő utca, Vár köz, Sörház, Váci utca, Szent Imre herceg és Paragvári utcákban. A rendőrség munkáját a polgárőrség tagjai és a közterület felügyelet munkatársai is segítik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!