A Mammut a lábaid előtt hever, beszippant, igaz még számodra is rejtély, valóban a megfelelő célállatban kerengsz-e. Se egy transzparens, se egy nyúlfarknyi plakát, ami hírül adná: a mega-bazár egy hétre a hazai film fellegvára lett. A futószalag-hangulat már a liftben utolér. Mint Alice, a tükörajtóban szemléled önmagad, aztán ott az üvegfalon túl már Csodaország fényei várnak, na ja. Fent a negyediken aztán jön a pop-corn-plex, és benne jó pár nap, 22 játék-, 21 kísérleti és kisjáték- valamint 37 dokumentumfilmmel (elvileg)...
34. Filmszemle és a kezdőrúgások
A nyitás utáni napokban a Mammut tetején viszonylagos csend és nyugalom honol. Pezsgésnek, pláne fesztivál-hangulatnak nyoma sincs. Az álomittas ácsorgók jegyek után kutatnak. Belépőkártyákkal kezükben, katalógusokat szemlézve a jegypénztárak előtt szótlanul rendeződnek sorokba. A pár éve bevezetett beléptető-rendszer idén már meglepően gördülékenyen működik. A szakmai kártyát húsz (a tavalyi hathoz képest ez már nagy előrelépés) kedvezményes jegyre és egy katalógusra válthatod. Pozitívum, a jegyet dícséretesen tavalyi áron, egységesen háromszázért kínálják.
A premiervetítésekről és a nagyobb durranásokról, ha nincs elővételben helyed, a nyitás napján már hiába ábrándozol. Akadnak aztán filmek, amelyekre még a sokadik pótelőadáson sem férsz be...
Az első két nap a dokumentumfilmeké
Ez jó, mert végre kicsit előtérbe kerülhet a műfaj, rossz, mert ha nem maradsz végig (márpedig nem), több játékfilm-premierről is lecsúszhatsz. Ugyanakkor mégis remek, mert erős a dokumentumfilmes mezőny. Sőt izgalmasabb, összeszedettebb produkciók futnak, mint az eljövendő napok némelyikén.
Idén is a tavalyi győztesé, Almási Tamásé a főszerep. Első körben mindenki az ő mozijára kíváncsi. Most egy tanyasi házaspár történetét meséli el, akik feladva régi életüket, a nyomort és a szegénységet Székesfehérvárra költöznek, és beállnak az IBM-hez gyári munkásnak. Az út vége azonban sejthető, a gyerekek lent a faluban a nagymamánál maradnak, a szülők munkásszállóra, majd albérletbe költöznek, aztán... Szintén megrázó Moharos Attila: Mikor szolgának telik esztendeje, amely két erdélyi kisfiú sorsát beszéli el, akiket a szüleik eladtak cselédnek.
Könnyedebb hangvételű, de remek munka Janisch Attila Bozsik Ivett-je is: egy élvezetes, beszélgetős, hangulatos ám csöppet sem felszínes riportfilm.
Jancsó úr asztala
Már túlontúl is fegyelmezett a közönség, nem kukoricázik, vetítés közben úgy általában semmit sem fogyaszt. Csupán az esti órákban, a könnyedebb opuszoknál, például a Kamarás Iván féle sztár-paródián, a Szent Iván napján zörög egy-két zacskó, és csörömpölnek a megtévedt mobilok.
A Mammutban még a hétvégén is (bár gyakorlatilag már ekkor túllépte a tavalyi év 33 062 fős nézőszámát) elviselhető a tömeg. Péntektől, a nagyjátékfilmek indulásától egyre több ismert arcot is felfedezhetsz, jöhetnek az ellesett sztárcsendéletek: Szulák Andrea amint épp a mosdóba siet, vagy Udvaros Dorottya egy óriásplakát előtt, Jancsó úr egy kávéházi asztalnál. Egyébiránt egységesen fütyülünk rájuk, az aláírásgyűjtés itt nincs szokásban...
Sok az unalomból
Nagy tendenciák felmutatását és elemzését rábízzuk másra, csak annyit, a nagyjátékfilmek terén, (a tavalyi évek lendületéhez képest) kevés igazán jóban van részünk. Sok az unalmas, a kevésbé kiforrt munka. Bűn rossz például Tóth Tamás easternje, a Rinaldó, érdektelen számomra az újkori táncház-mozgalmat feldicsőítő Szomjas György opus, a Vagabond. Szép film, tisztességes mese viszont Szilágyi Andor vészkorszak-története, a Rózsa éneke. Leginkább azonban egy videóra forgatott munka pezsdít fel, Szabó László krimije: Az ember aki nappal aludt. Bájos történet, amolyan magyar bűnügyi mese (Cserhalmival a főszerepben), ami egyszerre humoros és drámai, van feszültsége és izgalma. Kár, hogy a kutya se látja majd, maximum egy késői órában egy eldugott csatornán ásítoznak néhányan alatta.
Bánk bántól a Táncalakig
Első magyar operafilmünk, a Bánk bánt angol felirattal szemléljük, ez jó, mert így legalább hamarabb múlik az idő. Nem mozifilm, bár szépen fotografált, mégis nagyon tévéjáték-ízű. Nagy csalódás, azért a milliárdért kicsit több szufla is beleférhetett volna! Közepesre vizsgázott Sas Tamás és a Szerelemtől sújtva, de a közönségfilmnek szánt sztár-blődli, a Szent Iván napja sem jött be igazán.
Vártuk nagyon Hajdu Szabolcs Tamaráját, de kimarad a versenyből, a Libiomfiról, a fiatalok közös produkciójáról, a Jött a buszról, Gothár Magyar szépségéről meg lecsúsztunk. A hazai dogmafilmnek (kicsit megkésve kapcsoltunk, nem?) kikiáltott munkáról, a Rengetegről pedig elmenekültünk. Ja, és búcsúképpen Grunwalsky Ferenc: Táncalak című filmjétől pedig enyhén besokalltunk. Csodálatos munka, azonban ilyen töménységben, 72 percen át Kurtághot hallgatni, Ladányi Andrea mozgásművészetét csodálni, közben a rendező beállításaiban és Nádler István festményeiben gyönyörködni fizikailag is megterhelő feladat.
Vetítések futószalagon
A Millenáris Park (ahol nagyjátékfilmek, a protokoll rendezvények és a fórumok futnak) és a Mammut termei közt ingázva, a vetítések láncolatában minden, ami a filmeken túl egy fesztivált élménnyé tehet, már hiányzik. (Tán rossz helyen álldogálsz, merül fel benned a gyanú...)
Aki napi egy-két filmre lövi be magát, annak bizonyára így is kellemes, ám ha egész napokat kívánsz a sötétkamrákban tölteni, a steril rendszertől hamar kiakadsz. Szigorú rend van: potyázni tilos, minden vetítés előtt jegykezelés, utána, még ha öt perc múlva ugyanott kezdődik is a következő filmed, kizavarnak. Tehetsz egy kört, aztán a másik ajtón visszatérhetsz. (Néha cselezünk, Sas Tamás Szerelemtől sújtva című filmjét például csak úgy érdemeljük ki, hogy egyazon időben egy másik mozira váltunk jegyet, amivel aztán átsurranunk a megkívánt filmre.)
Bezzeg pár éve a Corvinban és a Kongresszusi Központban, ahol még egy belépőkártyával mindent, oda ültél, ahová csak akartál, akár hátizsákosan, a földre, kezedben egy szendviccsel...
A zsűri a legjobb elsőfilmes rendezői díjat Fazekas Csabának ítélte Boldog születésnapot című filmjéért.
A zsűri a Magyar Rendezők Céhe által Simó Sándor emlékére alapított elsőfilmes rendezői díját Fligeauf Benedeknek ítélte Rengeteg című filmjéért.
| A 34. Filmszemle díjai A Szemle fődíját Gothár Péter Magyar szépsége nyerte, e mellett a fiatalok filmjei, a Boldog Születésnapot, a Rengeteg arattak. (Az előbbiért Fazekas Szabolcs a legjobb elsőfilmes rendezői díjat kapta, utóbbiért a Magyar Rendezők Céhe által Simó Sándor emlékére alapított elsőfilmes rendezői díjat vehették át az alkotók.) Az év producere Muhi András lett. A legjobb kisfilm: a Gumiember. A nem fikciós kategória fődíját ismét Almási vitte haza. A legjobb női színész Ónodi Eszter (Boldog születésnapot című film főszerepe). A legjobb férfi színész díját Mucsi Zoltán kapta a Libiomfi-ban nyújtott alakításáért. A legjobb férfi karakterszínésznek Kovács Lajost tartották a Bolondok éneke és a Rinaldo című filmben nyújtott alakítása alapján. Női előadói különdíjban Ladányi Andrea részesült a Táncalak című filmben nyújtott kimagasló művészi teljesítményéért. |
