A sárvári belváros szombaton átalakul sétálóutcává, hiszen ezen a napon rendezik meg a több mint hatszáz éves múltra visszatekintő Simon Júdás Napi Vásárt. Több mint félezer vásározó érkezik az egész országból, emellett délelőtt tizenegytől kora estéig kulturális programok is várják a sokadalmat. Kovács Levente, a szervező Tűzoltáshoz Felszerelést Alapítvány elnöke rádiónknak elmondta: az elmúlt évek tapasztalatai alapján 40-50 ezer embert várnak szombaton Sárvárra. Rendszeresen érkeznek az Alföldről, Észak- Magyarországról, sőt külföldről is érdeklődők. A belvárosban egyébként már péntek este elkezdődnek a programok – tette hozzá a tűzoltó parancsnok.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!