Kádba esett hajszárító rázott meg egy hároméves kisfiút

Intenzív osztályon ápolnak egy hároméves kisfiút, akit vízbe esett hajszárító miatt ért áramütés. A szombathelyi kisfiút még csütörtök este érte az áramütés, amelynek következtében leállt a keringése, és a mentőknek kellett újraéleszteniük. Állítólag két gyerek játszott a kádban, egyikük kiszállt, amikor a hajszárító eddig tisztázatlan körülmények között a vízbe került. Leibinger Eszter, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: büntetőeljárás keretében vizsgálják annak a körülményeit, hogy a hajszárító hogyan kerülhetett a vízbe.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek