Megszünteti a kormány a véleménynyilvánító népszavazást

Lezárult a 2012-es büdzsé általános vitája a parlamentben, viszont - többek között -elkezdődött a népszavazásról szóló törvényjavaslat vitája is. Ez nehezebbé tenné, hogy érvényes és eredményes referendumot tarthassanak, az összes választópolgár felének részvétele szükséges lesz az érvényességhez. Megszűnik a véleménynyilvánító népszavazás intézménye is, csakis ügydöntő referendumot lehet majd tartani. A hét további két munkanapján is ülésezik a Tisztelt Ház: ma a bíróságok és az ügyészségek átszervezését öntik kétharmados törvénybe. Megszűnik az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, helyette az Országos Bírósági Hivatal jön létre, vezetőjét a parlament választja 9 évre - írja a Világgazdaság Online.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek