Még az elején tartunk az influenza szezonnak

Dr. Stánicz Éva kistérségi tiszti főorvos szerint a november még korai időszak a megbetegedések tekintetében, ilyenkor inkább csak influenzaszerű tüneteket regisztráltak Vas megyében, a figyelő szolgálatok csak néhány 10 esetet jelentettek. A betegek között leginkább gyerekek, vagy 35 év alattiak találhatók. A szombathelyi oltópont a MÁV Rendelőben van, ahol recept nélkül lehet venni influenza elleni védőoltást, amit helyben meg is kaphatnak a páciensek. Ingyenes oltásra a 65 év felettiek, krónikus betegségben szenvedők, az egészségügyben dolgozók jogosultak, ők háziorvosuktól kérhetik a térítésmentes vakcina beadását.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek