Idén ünnepelték először Magyarországon a magyar nyelv napját, a parlament ugyanis idén nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává annak emlékére, hogy 1844-ben ekkor fogadták el a magyart államnyelvvé tevő törvényt. 2012. június 30-ig a kormány benyújtja a magyar nyelvhasználatról szóló felmérését, valamint előkészít egy intézkedési tervet a magyar nyelv értékeinek védelmében. Országszerte tartottak rendezvényeket vasárnap, Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Könyvtárban egy rendhagyó felolvasó délutánnal emlékeztek meg az ünnepről. "A nyelvben való létezésről" hallgathatták meg az érdeklődők Fűzfa Balázs elmélkedését, majd megzenésített versek adott elő a Tarisznyás Együttes.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!