Répcelaki konferencia az önkormányzatiságról

Répcelak tízéves városi története illetve az önkormányzatiság húsz éve volt a témája a kisváros szombati hagyományos őszi konferenciájának. Az utóbbi aktualitását a rendszer tervezett reformja tette időszerűvé. A konferencián helyi előadók a városi cím elnyerésének folyamatáról, a várossá válás miatt megváltozott közigazgatási feladatokról, Répcelak fejlődéséről, művészeti életéről adtak áttekintést. A tervezett magyar önkormányzati reformot a Belügyminisztérium Önkormányzati Stratégiai Főosztályának vezetője, dr. Bitay Márton ismertette. A környező településekről megjelent polgármesterek abban egyet értettek vele, hogy ha a törvényt meghozzák, azt végre kell hajtani, de nem az ország érdeke az állami szerepvállalás erősítése a helyi önkormányzatiság rovására.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek