Ma délután 14.40 körüli időben érkezett a bejelentés a rendőrség ügyeletére, miszerint közlekedési baleset történt a 8-a számú főúton.
Egy 33 év körüli férfi Opel típusú személygépkocsival közlekedett a 8-as számú főúton Csákánydoroszló irányába, amikor feltehetően az előtte haladó járművek előzésébe kezdett, melynek során frontálisan ütközött a szemközti sávban közlekedő kavicsot szállító tehergépjárművel. A baleset következtében az Opelt vezető férfi a helyszínen életét vesztette.
A helyszínelés során az adott útszakaszon teljes útzár van érvényben. A rendőrök a forgalmat a Csákánydoroszló és Gasztony közötti mellékútra terelik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.