Credoban - újabb alacsony padlós buszok Szombathelyen

Újabb hét alacsony padlós, a legszigorúbb környezetvédelmi előírásokat is teljesítő Credo típusú autóbuszt állítanak forgalomba Szombathelyen - közölte Papp László, a Vasi Volán Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.

Szombathely önkormányzata 2008-ban írt ki pályázatot a közforgalmú autóbuszközlekedés szolgáltatásának ellátására, a megbízást hét pályázó közül a Vasi Volán nyerte el, és végezheti 2016-végéig - mondta.

Emlékeztetett: a pályázatban a Vasi Volán vállalta, hogy 2009 és 2011 között évente 7-7 darab új, megfelelő kényelmet és biztonságot nyújtó, a szigorú környezetvédelmi szabályoknak is megfelelő alacsonypadlós autóbuszt szerez be és állít forgalomba, összesen több mint 800 millió forint értékben. A Vasi Volán Zrt. a pályázatban vállaltaknak eleget tett, hiszen az utóbbi három évben, egy 2009. évi közbeszerzési eljárás alapján összesen 21 darab autóbuszt állított forgalomba a helyi közlekedésben.

Papp László szerint az elmúlt évben Szombathely lakossága megismerte és megszerette az új Credókat. Az üzemeltetési tapasztalatok kedvezőek, autóbuszvezetők elismerően nyilatkoznak a járművekről, mind az autóbuszok kezelését, mind a menetdinamikai tulajdonságaikat tekintve. (Forrás: MTI)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet