- Az idei év valóban mérföldkő volt a fesztivál életében. Tavaly már háromnapossá bővültünk, s kísérleteztünk azzal is, hogy nyissunk a város felé, egyes koncerteket a Belső Uránia udvarba illetve a Pelikán hotelbe szerveztünk. Ám mivel a rendezvénysorozatot nem összpontosítottuk egy helyre, nem tudtunk nagy tömegeket megmozgatni. Ezért is állítottuk fel idén a Fő térre a nagy sátrat. Kíváncsian vártuk, lesz-e értelme, lesz-e rá közönség. Én bíztam benne, persze kis izgalom azért így is volt.
- Úgy tűnt, megérte.
- Ez most már valóban egy fesztivál volt. Egy héten keresztül remek koncertek futottak, komoly látogatottsággal. Sok olyan helybélivel találkoztam, akik az összes koncertre eljöttek, volt olyan is, aki a fesztivál kedvéért szabadságot vett ki.
Számos jazz-guru ebből az egykori szombathelyi táborból nőtte ki magát
- Nagy lökést adhatott az is, hogy a fesztivál ideje alatt megrendeztétek az első Lamantin Improvizációs Tábort.
- Öt napon át az ország minden területéről körülbelül 130 jazz-zenész mozgott a városban, ők alkották a fesztivál legstabilabb táborát.
A tábornak volt egy klubja is, ahol minden este nyolctól hajnali háromig ment a zene. A koncertek után a fellépőket meginvitáltuk, a diákok sör mellett szabadon, a nagy sztárokkal együtt játszhattak tovább. Még az világhírű szoprán jazzszaxofonos, Zbigniew Namyslowski is lejött, hajnali kettőig játszottak, nagy boldogság volt ez számunkra. Ám nem volt ez másként Gyárfás Istvánnal, Vukán Györggyel sem.
Valahogy így szeretnénk tovább folytatni. Ha idén, az első hívó szóra eljött száz ember, úgy vélem a tábort jövőre akár kétszáz főre is fel lehet duzzasztani.
Egyébként a tábor egy régi szombathelyi hagyományt elevenít fel. A nyolcvanas évek közepén, négy éven keresztül már rendeztek itt szabad improvizációs táborokat. Akkoriban ez egy rangos rendezvénynek számított, sok mostani jazz-guru ebből a táborból nőtte ki magát, kapott inspirációt a további munkához.
- A tábor bevétele részben fedezte a fesztivál költségeit?
- Szó sincs erről, magát a tábort is nagy részben szponzori pénzekből fedeztük. Mindössze tízezer forint volt a részvételi díj.
- A szemlélődök között többen kifogásolták, miért kellett a Fő térre külön sátrat állítani, miért nem futhattak a koncertek nyitott térben, nagyszínpadon.
- Ezt a műfajt nem szerencsés szabadtérre vinni, mert ha jön egy rossz idő, az egész meghal. Másrészt szerintem hangulatosabb egy ilyen sátor, mint egy szabadban felállított nagyszínpad. Komoly produkciók számára ez megalázó helyzetet teremthet, hiszen a téren állandó mozgás van, föl-le bicikliznek, kurjongatnak, nézelődnek az emberek. Itt valóban sztárok és az ország legjobb zenészei voltak hallhatók, akik komolyabb koncertpódiumot igényelnek.
A sátrat kifejezetten úgy találtuk ki, hogy akit a zene érdekelt, az bejöhetett, aki viszont csak bele akart kóstolni, az a nyitott oldalfalakon keresztül szabadon megtehette. Az volt az alapgondolatunk, kicsit fertőzzük meg az embereket, mozgassuk meg a várost.
-Kialakult már egy helyi törzsközönségetek? Hiszen négy éve kétheti rendszerességgel, saját helység híján a Premier Padláson jazz, blues, funk, soul és egyéb improvizatív zenét játszó zenekarokat láttok vendégül.
- Igen, az elmúlt évek alatt a Lamantin köré gyűlt egy elég népes, és kifejezetten igényes törzsközönség. Koncertjeinknek átlagban 100-250 látogatója van. Itt Szombathelyen már régebben is volt egy jazzszerető közönség, csak nem tudtak hova elmenni.
- Pár éve még, egyetemista korodban Pécsen a Pote Jazz Fesztiválokat szervezted. A két város, talán méreteinél fogva nem összehasonlítható, ám biztosan innen-onnan is vannak tapasztalataid...
- Szombathelyen idén már jobb volt a közönség, mint Pécsen.
Nagyon jó zeneértő közönség van itt. Ez részben Kocsis Györgynek köszönhető, aki cipészként a hetvenes-nyolcvanas években nagyon nívós jazzkoncerteket szervezett a városban. Egy stabil csapat áll mögöttünk, akik szeretik és értékelik ezt a műfajt, inkább a negyven-ötvenéves korosztály, ám a fiatalok közül is egyre többen jönnek.
- A főiskolások is vevők a klubra?
- Sajnos nem... ennyiben más volt Pécsen, ott az egyetemről sokkal többen jöttek el. Azt hiszem mégsem panaszkodhatunk, fesztivál felnőtt már a többi magyar országos fesztivál színvonalához. A közönség és a zenészek szerint is már elértük azt a nívót, sőt, csak nevünk nincs akkora. Kanizsán például két napos a jazzfesztivál, egy színházteremben tartják, egy-egy alkalommal elmegy körülbelül háromszáz ember.
- Egy-egy ilyen programsorozat megszervezése gondolom nem egy napos munka...
- Az idei rendezvényt múlt év szeptemberében kezdtük szervezni, a munka neheze januárban kezdődött, azóta egyfolytában ezen dolgoztunk. A programokat az Improvizatív Zeneműhelyben tevékenykedő barátaimmal együtt szervezem, de egy-két hónapon belül már saját irodánk is lesz, egy állandó munkatárssal. Muszáj a feladatok leosztani, mert különben már nem tudnánk továbbfejlődni, megrekedne az egész.
Akik benne vagyunk, mindannyian hobbiból csináljuk, viszont annyi időnk már nincs, hogy az adminisztrációt, a szervezés apró részleteit elvégezzük. Év közben a klub szervezése már nem olyan vészes, van egy stabil szponzori körünk, a zenekaroknak pedig egy telefon kell és már jönnek.
Ebből a fesztiválból senki sem nyerészkedik
- A városban a kulturális rendezvények szervezői folyamatosan arra panaszkodnak, hogy igényes programokra nehéz pénzt szerezni. Úgy tűnik, nektek mégis sikerül...
- Ezt azért én nem mondhatnám, van az önkormányzat illetve a Matáv, ha ez a kettő nem lenne, akkor nem lenne fesztivál sem. Mindamellett a többi szponzortól is nagy segítséget kapunk.
- Hosszútávon ki lehet hozni nyereségesre?
- Ha nyereségről lenne szó, nem lehetne fesztivált szervezni. Mi arra törekszünk, hogy rentábilisak maradjunk, azért tud működni a fesztivál, mert nem megy el infrastruktúrára, munkadíjra, meg szervezési költségekre a pénz. Mert ez körülbelül plusz hárommillió forintot jelentene. Ebből a fesztiválból senki sem nyerészkedik. Ódzkodunk magától a hivatalosságtól is, kedves gyermekünk és büszkék vagyunk rá. Ha egy ilyen rendezvény intézményessé válik, az a halálát jelentené, akkor a lelkét ölnénk meg.
- A Lamantin Klub nyáron szünetel. Ősztől mi várható?
- Most épp pénzügyi gondokkal küszködünk. A tavalyi évünk mínuszra jött ki, ennek a következő félév látja majd kárát, ez azt jelenti, hogy jövőre le kell mondanunk egy-két koncertet. Annyit azonban ígérhetünk, a megszokott lamantinos zenéket és színvonalat hozzuk majd.
- Ki lenne az, akit ha nagyon jól menne az egyesület szekere, egyszer mindenképp szeretnél Szombathelyen látni?
-Rengeteg jó zenész van... Ha Oscar Peterson egyszer eljönne ide, az valami hihetetlen lenne...
- Mennyit kóstálna?
- Az attól függ, kikkel jönne, turnén van vagy sem. Saccra belekerülne úgy tizenötmillióba...
- Többre számítottam...
- A rock-zenészekhez képest... Van egy-két úgymond szupersztár, akinek magas a gázsija, általában azonban a jazz-zenészek nagyon nem gazdagok.
A magyar zenészek többsége nem is tud megélni csak a zenélésből, nincs akkora reklámhordozó felületük, amiért megvegyék őket, a showbizniszben sincsenek bent... Jobb esetben tanítanak vagy más lemezén is dolgoznak. Magyarországon körülbelül húszan lehetnek, akiknek ez a főfoglalkozásuk. Ott van például Vukán György, aki sok minden más mellett fogorvosként is dolgozik.
- Hivatásod szerint te is körzeti orvosként dolgozol. Nem fordult meg a fejedben, hogy a fesztivál és a klub szervezést főállásban csináld?
- Nem, orvosi hivatásom semmi pénzért nem adnám fel, ez számomra csupán jó kikapcsolódás, hobbi.
