Illegális népművészet? - A graffiti

Városunkban is egyre szaporodnak az üresen nem hagyott falú házak és felületek. Íme, lerántjuk a leplet a festékszagról...

Sokan pártolják, még többen gyűlölik - mint oly sok minden, ez a jelenség is a tengerentúlon, New York utcáin találta meg bölcsőjét, jó pár generációváltással ezelőtt. A tizenhét éves TAKI 183 (becenév és házszám) támadta be filcével először a manhattani falakat és kirakatüvegeket, hamarosan pedig megjelentek követői, úgymint BARBARA 62, vagy LEO 136. Ezek a kezdetleges falfirkák rakták le a graffiti első alapköveit, és bár azóta körbefordult párezerszer a Föld, a média a mai napig nem tudott betelni diadalittas kritikáival. A magukat szakértőnek tartó urak és hölgyek ugyanis 100%-os pontossággal húzzák rá a "falfirka" megnevezést mindenféle utcán látható absztrakt kriksz-krakszra és "Szeretlek Mari!"-féle igénytelenségekre egyaránt, pedig a graffiti és a falfirka távolról sem ugyanaz, akár vizuális, akár ideológiai aspektusból szemléljük őket.

Céljuk: hírverés a banda számára
A graffitihez egy olyan normarendszer kapcsolódik, melyet minden "writer" (vagyis firkász, a falakat festékkel beterítő egyén) egy életre megtanul, és szervesen beépül felfogásába. Legtöbben az alapokat az ún. "tag"-ekkel teszik le, amikkel szinte minden sarkon találkozhatunk, ha alkalomadtán valamelyik betondzsungel külvárosát rójuk. Ezek a kezdetleges kivitelezéstől egészen a művészi precizitásig terjedő, egyedi aláírások, melyek általában az adott embert vagy csapatát (crew) fémjelzik. Céljuk meglehetősen egyszerű: hírverés a banda és résztvevői számára, plusz egy lenyomat az utókornak, hogy "mi igenis itt voltunk, és meg mertük csinálni". Az egykori emlékkönyvek elképzelésén alapuló Blackbook-ról is essék szó: ez a graffitis fejlődésének tükre.

A falak ugyan nem állnak mindörökké, e személyes tárgyat viszont minden, e kultúrában mozgó egyén szent dologként kezeli. Van, aki méltó arra, hogy bepillantást nyerjen, esetleg rajzoljon is bele, mások előtt viszont csukva marad eme médium. Betű- és stíluscsiszoló gyakorlópálya. Az igazi rivalizálás azonban az utcán folyik: olykor-olykor eldurvulni látszó (fenyegetésbe vagy akár ökölharcba torkolló), de leginkább egészséges versenyszellem jellemzi a csapatok működését: minél tetszetősebbet, nagyobbat, és minél magasabb lebukási faktorral rendelkező helyre fúj valaki, annál nagyobb elismerést vív ki magának a szubkultúrán belül. És ezzel elérkeztünk egy újabb szintre, a szemgyönyörködtető és egyben rendőrvonzó remekművek territóriumába.

Legkedveltebb "játszóterük" a jó sötét vasútállomás
A rajzok különböző kategóriáinak se szeri, se száma. A két színű - legtöbbször ezüst és fekete - cuccokat silver-nek vagy bombing-nak szokás hívni, ezek adrenalintól hajszolva, gyorsan készülnek: valósággal "rábombázzák" őket az adott felületre, innen az elnevezés. A throw-up-okon már valamicskével többet szoktak dolgozni a művészurak, képbe kerülhet másfajta színkombináció, és az előbbieknél jóval kimunkáltabb alkotásokról beszélünk. A burner már ötcsillagos gyöngyszem, megspékelve akár különféle karakterekkel, tájképpel, vagy önálló sztorival. Jellegzetessége, hogy egészen egyszerűen "lemászik a falról" :)

Node az úszómedence-hosszúságú tűzfalakra készült festmények (mural) és a háztetők biztosítószekrényeire pingált művek (rooftop) se maradjanak ki a felsorolásból, ezekhez már roppant elszántság kell, hiszen esetenként még a menekülő útvonalat is meg kell tervezniük a firkászoknak. Azért legkedveltebb "játszóterük" mégiscsak a jó sötét, füstös vasútállomás: nem véletlenül tapadnak rá a vagonokra a srácok, hiszen amint elkészül a rajz, onnantól kezdve körbejárhatja az adott régió nagyvárosait, vagy egy egész országot is, tanúbizonyságot téve az underground talentumokról.

Szombathelyen legutóbb 3-4 hete a vérellátó falát firkálta össze
Ám hogy ne legyen minden ilyen rózsaszín, a törvény béklyója nehezedik a csuklókra, ha sikerül akció közben nyakoncsípni a graffitiseket. A magyarázkodás és a bizonyítékok elkerülhetőek gumikesztyű alkalmazásával, de a kérdés inkább felülről megközelítendő: mert noha tény és való, hogy a rombolás alapeszméje veretes szimbiózisban él a graffitivel, ez többnyire csak a szemek felnyitására irányul; pláne, hogy a firkászalkotmányban íratlanul is ott figyel az egyik főszabály, miszerint templomra, műemlékre, és úgy általában véve magántulajdonra tilos a rajzolás. Új firkászok jönnek, régiek mennek, az illegalitás marad: Szalai Ferenc rendőrszázados elmondása szerint Szombathelyen legutóbb 3-4 hete a vérellátó falát firkálta össze két fiatal (hogy milyen nívójú mű készült, nem tudni), akiket előállított a rendőrség.

A rongálással okozott kár nagyságától függ, hogy rendőrségi eljárásban, vagy önkormányzati hatáskörben, szabálysértési eljárás keretében vizsgálják az ügyet: a tízezer forintnyi kárérték a választóvonal. Akár akarjuk, akár nem, a graffiti művészete közel harminc éve végzi kereszteshadjáratát a világon. Sokan a szájukat húzzák, a szerv vicsorog... A festékeskannák fizetőképes kereslete pedig nagy iramban duzzad.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kultúra