Nyomozás indulhat Erőss Zsolt és Kiss Péter Kancsendzöngán történt halála miatt, miután Neidenbach Ákos hegymászó feljelentést tett a Legfőbb Ügyészégen – tudta meg a Blikk. A Hegymászó balesetek című könyv szerzője szerint hibák sorozata vezetett a két sportember halához. Niedenbach Ákos furcsának találja, hogy egy négyfős expedíciónak a vezetője, Kollár Lajos nem ment fel a hegyre, mondván nem ez a feladata, miközben Erőss egyik társa teljesen gyakorlatlan volt, hiszen „magashegyi mászásban teljesen tapasztalatlan, ráadásul sosem mászott a többiekkel, és nem is győződtek meg ebbéli képességeiről”. Azt is érthetetlennek tartja, hogy Kollár Lajos egy nappal a csúcstámadók visszaindulása után lemondott a hegymászókról. Kollár minderre úgy reagált, hogy annak, aki a feljelentést tette, nincs magashegyi tapasztalata, és nem járt a Himalája közelében sem, az expedíció hegymászásért felelős szakmai vezetője pedig Erőss Zsolt volt, a döntéseket ő hozta a csapatban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!