Szerdán 7 óra 40 perc tájékán bombariadó volt a szombathelyi MÁV igazgatóságon. Egy rekedtes férfihang közölte telefonon, hogy a Király utcai épületben bomba fog robbanni - tudtuk meg Szalai Ferenctől, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől. A vasutasok rögtön értesítették a rendőrséget, akik nagy erőkkel vonultak a helyszínre, majd kiürítették az MÁV igazgatóság épületét. A nyomozók próbálják beazonosítani a fenyegetőt, ha sikerrel járnak, akkor közveszéllyel való fenyegetés miatt vonják felelőségre a telefonálót. A jelek szerint nem múlhat el úgy egy hónap, hogy ne lenne bombariadó a városban. Nemrég a Főpostát, előtt pedig kétszer is a Megyeházát fenyegették meg bombával. (West Press)
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!