Templomfosztogatók Zalában - 5 millióra becsülik a tárgyak értékét

Tegnap ismeretlen tettes tört be a Zala megyei Söjtör és Nova község római katolikus templomába. A nyomozók megállapították, hogy a söjtöri betörő a templom egyik oldalajtaján hatolt be az épületbe, majd onnan muzeális értékű, 200-300 éves barokk faszobrokat, gyertyatartókat vitt el. Az eltulajdonított tárgyak az első szakértői vélemény szerint 5,4 millió forint értékű. A Nova községben lévő római katolikus templomból 11 db, fából készült aranyozott szárnyú angyalkák értékének még nem tudták megállapítani a szakértők. A rendőrség mindkét ügyben nagy erők bevonásával indított nyomozást. (West Press)
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek