Vasi postarablók: súlyos büntetés

Apátistvánfalván tavaly kirabolták a helyi postahivatalt. A két tettest és öt segítőjét gyorsan elfogták, és az elvitt 900 ezer forint nagy része is előkerült. Az elkövetők lelkes amatőrök voltak: a helybeli fiú és cimborái ötletbörzét tartottak, így legalább heten tudtak a bűnügyről. A rabló ruháját, autóját, flóbert pisztolyát úgy "dobták össze", s a meneküléshez használt kocsi sofőrjét és szökésben segítő társát is szintén elítélte a Körmendi Város Bíróság. A vádlottak közül a postát kirablók 6-6 év fegyházat kaptak, a társak közül volt, aki 4, más pedig 5 évet kapott. Összesen több mint 25 év börtönt osztott ki a bíróság az elkövetők között.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek