Országos szinten csökkent a cégalapítási kedv is. Míg 2012-ben 40 ezer, addig 2013-ban már csak 34 ezer vállalkozást hoztak létre. Tavaly a napi cégalapítások száma nem érte el a százat. Vas megyében a 2013. és 2014. január elseje közötti időszakban csökkent a működő társas vállalkozások száma. Megyénkben 9 ezer 419 működő társas vállalkozás volt január 1-jén- számol be honlapján a VAS Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Növekedés csak négy megyében volt, a legnagyobb arányú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!