Milliárdos áfa csalást fülelt le a NAV

Két és félmilliárd forintot zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az egyik hipermarket-lánc húsipari beszállítójánál, mivel a gyanú szerint jelentős forgalma ellenére nullás áfa bevallásokat nyújtott be. A NAV adóellenőrökből, pénzügyi nyomozókból és pénzügyőrökből álló ötven tagú akciócsoportja a cég telephelyén és képviselőjének lakásán iratokat foglalt le, valamint lementette a számítógépek adatait. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai pedig a húsfeldolgozó üzemben és a hűtőházban lefoglalták a több mint hatszázezer kilogrammos húskészlet jelentős részét, mert lejárt a termékek szavatossága.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek