Isten és az egyház arcát megszentségtelenítő súlyos bűnnek nevezte a papok által elkövetett szexuális visszaélést az áldozatoktól és családjaiktól bocsánatot kérő Ferenc pápa hétfőn, amikor a Vatikánban hat áldozattal találkozott. A pápa kijelentette: a kiskorúakkal visszaélő papoknak nincsen helyük az egyházban.
Elődeihez képest sokkal erősebben fogalmazva bocsánatot kért azért, hogy az egyház vezetői hallgattak, amikor az eseteket jelentették az áldozatok. Ezzel a hallgatással megfogalmazása szerint az egyház "további szenvedést okozott."
Hozzátette: régóta terheli lelkiismeretét a gyermekeken elkövetett erőszak, és az áldozatok szenvedése, akik gyakran öngyilkosságot követtek el. "Mindent meg kell tennünk, hogy hasonló bűnök soha többé ne forduljanak elő" - hangoztatta az egyházfő, aki egyébként hat áldozattal találkozott is a Vatikánban, akik közül ketten Németországból, ketten Írországból, ketten nagy Britanniából érkeztek. Egyháza és püspökei nevében elkötelezte magát az esetek kivizsgálására, valamint nagyobb figyelemre is a papképzésben. Arra kérte a kiskorúak védelmére kinevezett vatikáni bizottságot, hogy megfelelő politikát dolgozzanak ki a kiskorúak védelmében.
A l’Avvenire az olasz püspöki kar napilapja hétfői számában a papi pedofíliára vonatkozó adatokat közölte. Ezek szerint 2004-2013 között a Vatikán 848 szexuális visszaéléssel vádolt papot helyezett laikus státuszba, további 2572-t szankcionált, de őket nem fosztotta meg papi hivatásuktól. A lap emlékeztetett, hogy a világon 400 ezer pap szolgál.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!